Élelmezés


A tartalomhoz

Az oldal fejlesztés alatt áll, kérjük szíves türelmét!


Rendelje meg most!

Előfizetés díja egy évre:
bruttó 5500 Ft


(Szaklapunk évente 10 alkalommal jelenik meg /január-február, július-augusztus összevont számok/).



Kattintson ide!

Felhívás

TERÍTÉKEN A TERÍTÉK

Egy gondosan megterített asztal látványa mindig hívogató. Otthonainkban általában az alkalom szüli a kompozíciót. Kicsit időigényes, s feltételez némi vizualitást, kreativitást, de nem feltétlenül kell a végletekig elmenni. Az egyszerű, letisztult, ám mégis kellemes látványt nyújtó teríték mellé bármelyikünk szívesen ül le, talán még akkor is, ha nem feltétlenül a kedvenc ételeinket készülünk elfogyasztani.

De vajon lehet-e helye ennek a közétkeztetésben is? Ha igen, akkor azt magunk is látni szeretnénk, s bemutatnánk honlapunkon.

Várjuk fotóikat, amelyeken igényes,
az étkezéshez már eleve kedvet és étvágyat csináló teríték szerepel!

pentasys@t-online.hu


Legyen szó bölcsődei, óvodai, iskolai vagy kórházi, munkahelyi étkezdéről, mindenre kíváncsiak vagyunk. Kérjük, osszák meg velünk, hogy követendő példaként bemutathassuk a jó irányt itt, a honlapon.

A fotókat beküldők között
egy éves Élelmezés előfizetést sorsolunk ki!


Gondolatébresztő

ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCSFRÁSZ

A németországi hasmenésjárvány Magyarországon is érezhető mértékben visszavetette az emberek zöldségek és gyümölcsök iránti bizalmát.
A német hatóságok első körben a spanyol uborkát kiáltották ki a véres hasmenés okozójának, végül ezen állításukat bizonyítani nem tudták. Ezután a hírek egy Hamburgtól délre eső mezőgazdasági üzemből származó csíráról szóltak, amivel kapcsolatban szintén nem sikerült bizonyítékokat felvonultatni. Ettől függetlenül óvatosságra intenek mindenkit, aki uborkát, paradicsomot vagy salátát fogyaszt. Továbbra sem biztos semmi, azt leszámítva, hogy járvány van, amely halálos áldozatokat is követel.
felvonultatni. Ettől függetlenül óvatosságra intenek mindenkit, aki uborkát, paradicsomot vagy salátát fogyaszt.


A folytatáshoz kattintson tovább Blogunkra, s kérjük, írja le Ön is véleményét!

Szemezgető

A MAGYAR GYÜMÖLCS PROFITÁLHAT...

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint a magyar gyümölcstermelés fellendülése lehet az egyik pozitív hozadéka a népegészségügyi termékadó - ismertebb nevén chipsadó - bevezetésének.

Szeptembertől népegészségügyi termékadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére.

A fideszes Font Sándor és Kovács József törvényjavaslatát 255 igen szavazattal, 54 ellenében, 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A VM közleményében hangsúlyozza: az egészséges táplálkozási szokások támogatása a magyarországi mezőgazdasági termékeknek kedvez, segíti a helyi termelés és az élelmiszerbiztonság megerősítését.

Az új adónemet öt termékcsoportra vetik ki: a megengedettnél több cukrot tartalmazó üdítőitaloknál literenként 5, energiaitaloknál viszont - ahol a koffeintartalom a mérték - ugyanezen mennyiségnél 250 forint lesz adó. Az előrecsomagolt cukrozott készítmények esetében kilogrammonként 100 forint, sós snackeknél és az ételízesítőknél 200 forint a termékdíj - részletezi a minisztérium.

A tárca hangsúlyozza, hogy a termékdíj kizárólag az előrecsomagolt termékekre vonatkozik, úgynevezett egyfázisú adóról van szó, ami azt jelenti, hogy az áruk értékesítőinek kell befizetniük az adóhatósághoz. A termékdíj megfizetése alól többek között azok kaphatnak mentességet, akik éves szinten 50 kilogrammnál, illetve 50 liternél kevesebbet adnak el az érintett termékekből.
Az adóból 20 milliárd forint bevételre számít a költségvetés - fűzi hozzá a VM.

Forrás: www.elelmiszer.hu




SÁRGABARACK A FIATALSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉG FORRÁSA

Frissen, hűtve, fagyasztva, aszalva mindegy milyen formában, a sárgabarack mindig finom, édes csemege. Fogyasztása jótékony hatással van szervezetünkre, simává és feszessé teszi bőrünket. A kutatások szerint a hunzák (himalájai népcsoport) hosszú életének titka is a nagy mennyiségű sárgabarack bevitelben rejlik.

A sárgabarack jelentős vitaminforrás, megtalálható benne az A-vitamin, béta-karotin, B-vitamin, kálium, kalcium, foszfor, C-vitamin és a kén. Segíti a csontképződést, a szövetek újjá építését. Növeli a sejtek energiáját és élettartalmát. Serkenti a vérképzést, csökkenti az asztmás panaszokat. Javítja a szervezet ellenálló képességét, részt vesz a fertőzések leküzdésében. Vízhajtó hatású, fokozza a máj méregtelenítő képességét, késlelteti a rákos sejtek szaporodását. Olaja regenerálja a bőrt és a kötőszöveteket, szépíti a hajat és a körmöket.

A sárgabarackot fogyaszthatjuk frissen, de megőrzi értékeit befőzéssel, fagyasztással, aszalással is. Olaja fontos alapanyaga a kozmetikai szereknek, melyek a szép bőr, haj létrehozásában segítenek. Teáját régóta használja a természetgyógyászat, mellyel a vírusok és a baktériumok által okozott betegségek könnyebben legyőzhetők.

Forrás: www.nepszava.hu

APRÓ ÉTRENDI HIBÁK IS NAGYON HIZLALHATNAK

Egy kis adag chips vagy egy pohár cukros üdítő elfogyasztása naponta - hosszú évek alatt - jelentős többletsúlyhoz vezethetnek. Az amerikai Harvard egyetem kutatói húsz éven át végezték felmérésüket 120 ezer ember bevonásával.

A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban ismertetett eredmények arra utalnak, hogy a jó egészségért kevesebbet kell enni és többet mozogni elképzelés a dolog túlzott egyszerűsítése. Ugyanakkor a többletként elfogyasztott étel megválasztása alapvetően meghatározza a hízás mértékét.

A húszéves, háromkövetéses vizsgálat alatt a résztvevők átlagosan évente 0,4 kilogrammot szedtek fel. A vizsgálatokba bevont ápolónőket és egészségügyi szakdolgozókat négyévente kérdezték ki életmódjukról és testsúlyuk változását is nyomon követték. Egy-egy ilyen periódus alatt átlagosan mintegy másfél kilogrammot híztak az emberek, ez a követés teljes időtartamában 7,6 kilogrammot tett ki.

A Harvard szakemberei arra kerestek választ, hogy milyen étrendi tévedések vezettek a legnagyobb súly felszedéséhez. A bűnlista élén a sült krumpli és chips állt, ezeket követte a cukros üdítőital és a hús. Fontos kiemelni, hogy minden esetben pár falat többlet ételről vagy egy pohár többlet italról van szó egy-egy étkezésnél, illetve azon kívül.
A legkevesebbet azok híztak, akik szokásos napi nassolásukat joghurttal, gyümölcsökkel vagy zöldségekkel, illetve teljes értékű gabonából készült harapnivalóval követték el. Apró étrendi és életmódbeli módosítások együttesen nagy változást okozhatnak - jó és rossz irányban is -hangsúlyozta a kutatás vezetője.

Forrás: www.elelmiszer.hu


SZALICILT NEM SZABAD!

Befőzési szezon van. S habár a régi befőzési technikák hagyományosan alkalmazták a szalicilt (savanyúságokhoz, lekvárokhoz, befőttekhez, szörpökhöz...), mint tartósítószert, ez az anyag már nem engedélyezett ebben a felhasználási körben.

A hagyományos konyhai előállítás során sem szabad már szalicilt használni.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztálya emlékezteti az élelmiszer előállító vállalkozásokat, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható "befőzési" szalicil nem szerepel a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló FVM rendelet 5. mellékletében (mely az élelmiszerekben használható édesítőszereken és a színezékeken kívüli adalékanyagokról szól), ezért tartósítószerként élelmiszerekben nem alkalmazható.

Forrás: www.elotisza.hu


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe